Meditatiile unui secui – Calea mistica si ideologica a recastigarii paradizului pierdut

Pierderea paradizului inseamna exil. Omul vrea sa recastige paradizul. Sunt doua diferite cai, cel ideologic si mistic.
Ideologia provine din foamea dupa paradiz, proiectat in viitor. Ideologul sacrifca pe altii pentru acest paradiz. Mod instinctual, intrun mod primitiv, in psihicul inconstient il simte ca, paradizul cere sacrificiu. El sacrifica mereu prin elimnare, polului opus. La el sacrificiul nu uneste polurile arhetipale opuse intrun intreg a plinului. Paradizul ideologic e unipolar, din cauza asta e autodistructiv, fiind o proiectie iluzorie numai a realizarii paradizului.
Ideologul nu poate sa uneasca contrariile arhetipale ca are doua proiectii opuse cei care sunt intro contradictie imposibil de impacat. Prima este proiectia umbrei la polul opus, la adversar. A doa este proiectia paradizului in viitor, cu care el se identifica in exterior. In interior pe plan inconstient se identifica cu arhetipul, care ia in posesie din inconstient cu latura sa distructiva.
Ideologul este macinat de catre doua energii distructive cei care se opun, amandou provenind din inconstientul colectiv. Energiile distructive a proiectiei umbrei ia din surprindere prin spate, din inconstient, care ramana inconstient. Aceasta energie este a refuzului fata de polul opus, a adversarului. A doa energie distructiva care ia in posesie ideologul e a arhetipului paradizului, a imbratisarii, a identificarii. Acest identificare arhetipala cu idea paradizului nu constientizeaza partea sa arhetipala inconstienta si arhetipul ia in posesie cu latura sa distructiva pe cel care vrea sa realizeze pe plan ideologic idea paradizului. Doua energii distructive opuse se nasc din inconstient cei care se ciocnesc in psihicul ideologului, care da energia distructiva a ideologiei in loc de pace a paradizului.
In cazul ideologiei e vorba de doua diferite proiectii distructive, autodistructive, in contradictie, a paradizului si a umbrei. Iisus ia aratat omului cum poate iesi din exil si recastiga paradizul, spunand ca „imparatia Domnului e in voi”. Ideologia il aseaza paradizul in exterior. Iisus in om. Iisus cu asta retrage proiectiile inconstiente a paradizului si umbrei, prin sacrificarea de sine. Psihanaliza jungiana ne invata ca realizarea plinatatii omului incepe cu retragerea proiectiilor. Psihanalistul Edward F. Edinger scrie ca Iisus a constientizat problema proiectiei si importanta retragerii sale cu 2000 de ani inainte de Jung. Calea lui Iisus e a doa cale, cel mistica, a recastgarii paradizului din care era exilat omul. Pe cale lui Iisus omul sacrifica pe sine. Pe calea ideologica omul ii sacrifica pe altii.

#paradiz #exil #arhetip #ideologie #proiectie #distructiv #mistica #Iisus #umbra #constient

Meditatiile unui secui – Chiar si Jung mira pe la mijlocul vietii

Chiar si Jung mira pe la mijlocul vietii, cand pe plan profesional era realizat, recunoscut pe plan european, ca il simte o goliciune. I-a urmat o criza de 16 ani, rezultatul carora era Cartea Rosie, rezultatul confruntarii cu inconstientul colectiv. Pe care nu se poate usura cum spune psihanalistul doamna Lavina Barlogeanu, iadul trebuie trait la maxim.
La mijlocul vietii incepe confruntarea cu inconstientul, cresterii in jos, care tine pana la mijlcul vietii, ca iesirea din iad, cum scrie Dante, se afla la strafundul iadului.
Criza mijlocului vietii e o criza a schimbarii directiei, in jos. Adevarata criza vine in jurul anului 60, criza de ramas bun de viata. Daca criza mijlocului vietii era o criza a schimbarii directiei in jos, criza batranetii este criza gasirii eternului in adancimea omului.

#CGJung #crizamijloculvietii #inconstientulcolectiv #CarteaRosie #Dante #iad #LavinaBarlogeanu #batranete

Meditatiile unui secui – Cum sa fii om si roman

Psihanalista doamna Lavinia Barlogeanu intr-un dialog citeaza pe Tudor Vianu ca valoarea se ascunde in instincte, trebuie realizat de acolo si nu din exterior.
Nae Ionescu in eseul sau despre bun roman si roman scrie ca bun roman poate sa fie oricine, dar roman, ca si samanta, poate sa fie cine realizeaza tot ce este in interior, ca si in samanta.
Sfantul Andrei Saguna zicea cand tineri romani ardeleni invatau la facultatea din Pesta, ca nu conteaza cine cloceste oua, conteaza ca sa fie pui de gaina.
Hristos e calea. Sunt multe „Imitatio Cristi” cei care concep calea ca un drum exterior pe fondul unei invataturi prescrise. Calea nici aicea nu e in exterior. E in om, in tine, Centrul tau interior, pe care te lasi ca sa te duca, venind din viitor, cobrand.
Oare, cine mai realizeaza identitatea, adica plinatatea, ca om si roman? De mult am uitat ca identitatea e ceva plin, cu caracter transcendent. Nu sunt stereotipurile culturale ale maselor, e spirit.

#stereotip #LaviniaBarlgeanu #TudorVianu #NaeIonescu #AndreiSaguna #instinct #valori #identitate

Egy székely meditációi – Isten századok óta halott a keresztényekben, ezért hamis a húsvéti feltámadás ünnepe

Ha a vallástörténetet nézzük, az istenek sorát láthatjuk, akik meghalnak és feltámadnak. Jézus, az evangéliumok, a világtörténelmi csúcsot jelenti, mint az emberi teljesség felé vezető mítikus út, az individuáció útja ahogy Jung írja.
Ma Húsvét a feltámadás ünnepe, abban a korban, amikor Isten halott. Nietzsche kijelentése egy diagnózis, nem egy szimpla Isten tagadás.
Ma tény, hogy Isten azok lelkében halott, akik feltámadását hírdetik. Azok lelkében, akik kívül helyezik ami belső, Istent, a Logoszt, vagyis gyakorló keresztények a külsőben.
Heller Ágnes zsidó filozófus a Zsidó Jézus feltámadása című könyvében a lényeget fogalmazza meg, hogy ki volt Jézus, mit hírdetett. Jézus a bensőségesség hitét hírdette, írja ő. Ez veszett el a kereszténységben, mert a külsőben gyakorlók csak az edény külsejét látják. Ahol a belső elvész, ott egy sír marad üresen, melyet nem is tudunk hogy maradt üresen.
Valamikor az üldözések idején a keresztények sírokban húzódtak meg. De az egyház triumfált, külsővé lett, s a sírok üresen maradtak. Csak néhány iszihaszta remete maradt a sírokban.
Jézus szépen fehérre meszelt sírokról beszél, melyek belül halál, melyet, mint önismereti képet tár a farizeusok elé. Nem ítéli el öket ezzel, hanem megmútatja, hogy kik ők belül, ami igazolja Heller Ágnest, hogy a bensőségesség hitét hírdette. Ez az Isten halála az emberben, amiről Nietzsche beszélt. Miért tárja ezzel a képpel eléjük, hogy kik ők? Mert minden halál az újjászületés lehetősége, ezt szimbolizálja a fehérre meszelt sír. Nem mond végleges ítéletet fölöttük, mert bennük is ott van a feltámadás lehetősége, hogy Krisztus bennük is feltámadhat, mint a farizeus Saulban, mint transzcendens Önvaló, ahogy Jung írja.
Tehát nagyhéten, Húsvétkor azon kéne meditálni, hogy a sír miért üres. Azért, mert Isten századok óta halott a keresztényekben? Ezért hamis a húsvéti feltámadás ünnepe! Nem feltámadást kéne ünnepelni, hanem feltámadásra kéne várni az emberi lélekben, de ahhoz újra meg kéne születnie Istennek az emberi lélek üres barlangjában. Két lehetőség van: újjászületés, vagy apokalipszis, mert transzcendens lényegünkről nem lehet végleg megfeledkezni, elfojtani.

#Isten #egyház #HellerÁgnes #Nietzsche #Krisztus #keresztények #húsvét #feltámadás #üressír #apokalipszis #CGJung #evangélium #Saul #Jézus

Egy székely meditációi – A tékozló fiú misztikus útja

A papi prédikációkból hiányzik a szellem, ami az egzisztenciális jelentésekben nyílvánul meg. Ez azt jelenti, hogy nem ihletettek, hanem sztereotípek. A keresztény Nyugaton a szellemtől ihletettség, a mély jelentések, a költészetben élt tovább. Természetes a nyugati kereszténység által marginalizált misztikát sem lehet kihagyni. Mert a vallás gyökere a misztika. Ennek hiányában vált a nyugati kereszténység egy kiszáradóban lévő fává.
Az egzisztencális jelentések, amiben a szellem megnyílvánul, végletesek, amivel szemben a prédikáció épp a szakrális élmény végleteitől óv. A Biblia eseményei, személyiségei végletesek. Miben lehet végletes az ember? A jóban és rosszban egyaránt. Az egyházi prédikációs középszer, erkölcsi farizeizmus épp ettől óv.
Jézus sem kivétel. Szálla alá poklokra. A magasság és mélységnek a kollektív tudattalanban lehetséges archetipális élménye a fontos, s nem annak objektivítása. Objektív tényként kezelése, épp ettől az élménytől foszt meg.
Jézus nem középszert prédikált, hanem végleteket, „légy hideg vagy meleg, ha langyos vagy kiköplek”. Megtérni csak a végletekből lehet, mert az ember tudattalan világa archetipális ellentétpárokra épül. A pólusok közötti végletes feszültség, vagy annak végletes hiánya a tudat és tudattalan között, aminek a pszichikai regresszió az oka, a fordulat forrása.
Verena Kast jungiánus pszichoanalitikus írja, hogy gyakran a fordulat végletet kíván. De ezt tudta Dante is, hogy a pokolból kivezető kapu a legmélyén van.
Az antiszemita középszer ítélkezik az Ószövetség személyiségeinek erkölcstelenségei fölött. Az ember csak végleteiben realisztikus. A prédikációs sztereotíp középszer képtelen a végletek realizmusára. A szellem csak a végletek realizmusában képes az egzisztenciális jelentésekben megnyílvánulni, az etikus középszerben képtelen.
A papi etikai középszer a tékozló fiú példázatát egy sablonos erkölcsi szemléltető eszközzé züllesztette le, amelyből elvész az egzisztenciális jelentés. Mind az amiben a szellem nyílvánulhatna meg, mert a történet végletességéből, a mélységből, elvész az egzisztenciális jelentés, az azt egyoldalúan elutasító etikus, csak a bűnt látó, megközelítés miatt. Holott a tékozló fiú is ugyan úgy a tudattalan mélységekbe ereszkedett le, az állati, s a növényi mélyrétegeibe a kollektív tudattalannak, amit a disznók, s a moslék szimbolizál, mint ahogy Jézus „szálla alá poklokra”, hogy végül mindketten a pokoljárás után, belül átalakulva, megtérjenek az Atyához.
Csak a mélységet megjárva lehet a magasba felemelkedni, mint ahogy a sámán is teszi. Jézus nem képmútató, mint a farizeusok, elfogadja az erkölcsi mélységek, a züllést is, mint misztikus pokoljárást. Ezért mondható az Ő misztikája a leg realisztikusabbnak. Az embert a maga természetes realításában fogadja el, mert elfogadja az embert végleteivel együtt. Ezzel szemben a papi prédikáció etikai idealizmusa ítélkezik a tékozló fiú felett, mint a farizeusok, csak a bűnöst látva benne, aki megbocsátásra szorul. A prédikációban ez a történet oda egyszerűsödik le, hogy az Atya majd így bocsát meg a bűnös embernek is, ha megtér az Atyához, ami csak egy sematizálása a történetnek, ami valójában egy misztikus útja a magasságnak és mélységnek. A történet nem csak egy erkölcsi megtérésről szól, hanem egy misztikus értelembe vehető pokoljárásról, amit jungi kifejezéssel élve mondhatunk az individuáció utjának is.

#individuáció #tékozlófiu #Jézus #farizeusok #pokoljárás #egzisztenciálisjelentés #etika #prédikáció #misztika #középszer #magasság #mélység #szellem #kollektívtudattalan #Dante #Biblia #nyugatikereszténység #jó #rossz #CGJung #szakrálisélmény

Egy székely meditációi – Románia az amerikai woke-t választotta, Magyarország Kínát, az amőbát, a sárkánnyal a mélységeiben

A Kína-barát szakértők azt dúdolják a fülünkbe, hogy Kína maga a kölcsönösség. Én nem olyan túl rég azt írtam, hogy Kína olyan mint az amőba, mely csendben körbefollya az áldozatát, s majd úgy kebelezi be lassan. Erre valaki azt válaszolta, hogy nem igaz, mert Kína maga a sárkány. Ilyen, amikor valakinek csak sztereotíp tudása van, s nem reflektál önállóan. Erre azt válaszoltam, hogy igen, sárkány, ami ott lapul a tenger mélységeiben, s egyenlőre még a kínai amőba természetén van a hangsúly. A tenger egy világ, s ebben kell tudni gondolkodni.
Olyasmiket lehet olvasni, hogy Kína saját rendőrséggel akarja biztosítani a saját állami befektetéseit más államok területén. Ezért Amerika aggódik. Nem vagyok Amerika barát, de a maga szempontjából jogosan. A mi szempontunkból, hát nem tudom! Attól tartok, hogy ez is olyan, mint annak idején, amikor a nácik, vagy a kommunisták között lehetett választani. Kérdés, hogy a woke-t választjuk, vagy Kínát.
Románia az amerikai woke-t választotta, Magyarország Kínát, az amőbát, a sárkánnyal a mélységeiben. Hogy melyik jó?! Egyik sem! Az jó, hogy „két pogány közt egy hazáért”. De ha igaz ez a félkatonai kísérete a kínai ipari létesítményeknek, nekem nagyon Buda 1541-béli bevételét juttatja eszembe. Történészek szerint csak legenda az, hogy a török katonaság turistaként foglalta el a várat. Nehogy a valamikori legenda ma valósággá váljon.
Nyugat gyengül, ami valójában azért nem olyan gyors folyamat. Gyengülésének oka, ami valójában ereje is volt, hogy szellemileg egy egypólusú világ, ami csak egy dimenzióra képes, a racionálisra, ami aláássa erejét, a kollektív tudattalan energiáinak támogatása hiányában. Kína esetében is a racionális elem dominál, mert másként nem tudna versenyezni Nyugattal, de valami mégis más, ami ott van a kínai kollektív tudattalanban és befolyásolja ma is a kínai gondolkodást, hogy minden archetipális ellentétpárokra épül. Ezt ott látom tettenérhetőnek, hogy képesek voltak kombinálni a totalitárius vezetést a kapitalizmussal, mert ők nagyon jól látják, mint ahogy a világ-elit is látja, hogy a demokrácia központi irányítás nélkül a káoszba fullad. Csak Kínával szemben, egyenlőre épp a (kontrollált) káosz révén, fölött, akarják megszervezni világhatalmukat. Szándéka az világ-elitnek mitológikus, mert a káoszból szeretnének új világot teremteni. Na itt fognak ütközni Kínával a rend és a káosz kérdésében. Kínának rendre lenne szüksége, hogy szép csendben befollya a világot, a nyugati elitnek kontrolált káoszra. A kérdés az, hogy ki győz, vagy megegyeznek.
Én úgy érzem egyenlőre, hogy a Kelet – Nyugat archetipális ellentétpár a kollektív tudattalanban, egyre inkább feszültséggel töltődik fel, melynek következtében a pólusok távolodnak, s a feszültség nő. Ez nem fog robbanáshoz vezetni, mert Kína békésen szeretne hódítani. Nyugatnak meg fogy az ereje, amiben Kína nagyon jól látja a maga világtörténelmi esélyét a világuralomra. Az egyedüli ami robbanáshoz vezetethet, az a nyersanyag, mely a hatalom alapja.
A szovátai nagyapám az apokaliptikus víziók embere volt, mindig a „sárga veszedelmet” emlegette, ami a végső időkben fog bekövetkezni. Az 1868-ban kiadott egri Bibliája Jelenések könyve részében, olyan széljegyzetek voltak a II. VH idejéből, mint „Hitler, Sztálin”. Lehet, hogy minden században széljegyzetekkel lehetne ellátni a Jelenések könyvét. De ami aggasztó, hogy az apokalipszis egy élő folyamat az emberben, az önpusztító diabólikus erők növekedése, századról századra. Az igazi veszély nem a technikai pusztító képesség növekedése, mert az csak eszköz szintű, hanem a kollektív tudattalanban rejlő diabólikus energiák egyre nagyobb feszültsége, századról századra, az aggasztó.

#Kína #apokalipszis #kollektívtudattalan #Amerika #Kelet #Nyugat #demokrácia #technika #világelit #káosz #kapitalizmus #totalitáriusvezetés #amőba #sárkány #rend #világhatalom #Kínabarát #Magarország #Románia #woke #archetípus #újvilág

Egy székely meditációi – Kényszeres multikulturalizmus

A mai multikulturalizmusban van valami ideológia kényszeresség. Erről az jut eszembe, hogy régen is nagyon sok multikulturalizmust az erőszak szült.
De a lényeg az, hogy az organikus sokszínűséget ne tévesszük össze a rend látszatával bíró káosszal, mert akkor bennünk is káosz van. Mert bennünk is sokszínűség van. A bennünk rejlő kollektív tudattalanban végtelenül gazdag sokszínűség van. De ez csak akkor érvényesül, ha a belső központunk, a Logosz, a jungi – Selbst, Önvalónk, mint szervező elv juttatja érvényre.
„Ahol ketten vagy hárman összegyülnek az Én nevemben, azok között ott vagyok én is.” – mondta Jézus. Ennek először bennünk kell történnie, mert az a „ketten, vagy hárman”, személyiségrészek, amiket az Önvaló körül a személyiség egészében kell egyesítenünk.
A sokszínüséget egyesítenünk kell egy transzcendens, az embert meghaladó központ körül, mert ha nem az káoszhoz vezet. Egyesítővé csak az válhat, aki maga is egyesített.

#multikulturalizmus #sokszínűség #kollektívtudattalan #Jézus #CGJung #Selbst #Önvaló #rend #káosz #ideológia #kényszeresség

Egy székely meditációi – Róma utolsó napjai, mint apokaliptikus őskép

Vannak keresztények, akik azt hiszik, hogy majd Isten nem hagyja, közbelépik a keresztényekért. Ez a fajta hamis bizalom, önámítás, vezetett a zsidóságnál hitbeli krízisekhez. Persze, a keresztények azt mondják, hogy a megtestesülés óta minden más, abszolút garanciánk van. Pierre Teilhard de Charden jezsuita azt írta, hogy semmi garancia nincs arra, hogy az egyház mint intézmény fennmarad. Igaz, hogy ő az egyház fekete báránya volt. Maga az Apokalipszis is, mintha Chardennek adna igazat, mert azt írja, hogy az egyház a pusztába fog kiűzetni. A puszta nem az intézmény helye, hanem az abból való kivonulás helye, mert minden megújulás kivonulás a feminin princípiumból, mely korlátozóvá válik.
A keresztények mindig azt kérdik, hogy mi történik velük, kint s nem bent. A keresztény a kinti történésekre figyel, azért aggódik, s nem a benne folyamatban lévőkre, amik meghatározzák a jövőt. A katolikus egyházban mindig is gyanús volt, aki a belső folyamatokra figyelt, mert az intézményt féltették tőle, nehogy ott belül, magában aláássa, mert minden intézmény először a lelkekben omlik össze.
Jung szerint Isten nem fogja helyettünk ápolni az Ő archetipális képeit bennünk. Isten biológiai, természeti képeit a kollektív tudattalanban az embernek kell ápolnia, mert ha nem Isten meghal az emberben. Ez volt „Isten halála” az emberben, amről Nietzsche írt. A nyugati keresztény annyira kívül helyezte Istent a transzcendens tértbe, hogy megfeledkezett Őt saját lelkében, tudattalanjában, annak transzcendens képeiben ápolni, s ezért Isten meghalt a lélekben. A megtestesülés ténye, barlangba született, a megváltás ténye, „szálla alá poklokra” világosan utal arra, hogy a vallási esemény, ahogy Jung írja a tudattalanban születik, tehát ott is kell ápolni.
A szakrális születés tényleg egy az embert meghaladó erőt jelent. De ezt nem szabad egy teljesen antropomorf elképzeléssel elrontani, hogy ez aztán mégis egy Isteni közbeavatkozás, mert akkor ugyan ott maradnánk, mint az elején, hogy majd Isten nem hagyja, s értünk közbeavatkozik. Itt a kollektív tudattalan egy olyan spontán megnyílvánulásáról van szó, amikor a káosz erői provokálják ki a rend transzcendens erőinek a spontán megjelenését. Valójában a véglet szűli az ellenpólus spontán megjelenését, az új kinyílatkoztatást. Ezt az antropomorf leírás úgy írja le, hogy Isten elküldte egyszülött Fiát, egy személy akarati aktusa eredményeként. Ez által egyoldalúan külső térbe helyeződik, ami egy immanens biológiai esemény a kollektív tudattalan archetipális világában, amit le kell fordítanunk a kollektív tudattalan nyelvére, hogy a tudatba integráljuk, s ez által megéljük mint belső transzcendens eseményt. Ma már csak így tudjuk ápolni a lélek transzcendens képeit, hogy Isten halála ne legyen végleges bennünk. Mert ha nem, ezekből a halott transzcendens képekből ideológiai démonok születnek, amik mindegyre elpusztítják a világot, mindaddig, míg ki nem provokálják a Bárány spontán eljövetelét. A Római Birodalom vége minden apokaliptikus vég ősképe, mert minden apokalipszisben a transzcendens Logosz újul meg, s a teremtett valóság fogja kinyílvánítani, s nem az egyoldalúan transzcendens térbe helyezett Isten.

#keresztények #RómaiBirodalom #Isten #apokalipszis #CGJung #Istenhalála #Nietzsche #kollektívtudattalan #Logos #ideológia #szakrális #archetípus #lélek #megtestesülés #katolikusegyház #zsidóság #bizalom #spontán #vallás #intézmény #immanens #transzcendens

Egy székely meditációi – A román bocskor magyarokat megalázó felemelkedésének a pszichológiája

Demkó Attila MCC szakértő amikor az azeri örmény helyzetről ír, képes történelmi összefüggéseiben gondolkodni, hogy az örmények azoknak az etnikai tisztogatásoknak isszák a levét, amit a múltban elkövettek. De amikor az erdélyi kisebbségi jelenről ír, akkor már képtelen a történelem összefüggéseiben gondolkodni, hogy Trianon, Horthy után csak azt kaptuk vissza, amit mi is adtunk.
Persze mi nem hamisítunk történelmet, csak a románok. Mi csak csúsztatunk a magunk javára. Ahogy az egyik székely azzal próbált megleckéztetni, hogy a románok nem etnikailag voltak elnyomva, hanem vallásilag. Ez a székely nem veszi észre, hogy nacionalista létére besétál a liberális csapdába, hogy a nacionalizmus előtt nem volt etnikai tudat. Valószínű valami ősleves volt, amiből a francia forradalom megszűlte a nációkat. Ez a maxista idea, hogy minden történelmi képződmény, s mint ilyeneknek meg kell szünnie a marxista paradicsomban, ma a neoliberális paradicsomban, ami csak marxista.
Szóval a francia forradalom előtt is létezett etnikai tudat, csak akkor nem a racionális tudati elemen volt a hangsúly, hanem az ösztönös, archaikuson. Volt saját nyelv és saját hagyomány, ami a másságtudat kultúrális alapját képezte.
Az, hogy az elnyomása a románoknak az elején nem etnikai volt, hanem vallási egy mai elmélet. Nem alaptalan. De azért van benne egy hangsúlyeltódás, csúsztatás. Épp ezért a dolgot meg kell vizsgálni, amennyiben lehet, az akkori román szempontjából is. Tényleg csak vallási elnyomásként élte meg? A katolikus grófban, csak a katolikust látta az ortodox román, amikor az elnyomás templomrombolássá, meg másodrangúvá marginalizálássá fajult. Szerintem nem csak a katolikust látta, hanem a magyart is. Akkor látta igazán a román az etnikai másságot, amikor mélyen az ösztönökben volt. Azért is mert a románok esetében nem volt szakadék az etnikai tudat és a vallás között, mint a katolikus magyar esetében. A románok gyűlölete velünk szemben nagyon mélyen az ösztöneikben született, a legérzékenyebb mélységeiben a kollektív tudattalanban, a vallási, archetipális, ösztönmélységekben, amit mi egy teoretikus állítással csak úgy félkézből elszeretnénk intézni, hogy mossuk kezeinket, mert mi magyarok nem vagyunk hibásak. Jó volna tudatosítani, hogy ezt a több évszázados, a románok legmélyebb ösztönvilágában lappangó etnikai gyűlöletet maga a vallási elnyomás szűlte, amiről mi mesterségesen, a marxista gndolkodást kölcsönvéve választjuk le az ösztönös etnikai elemet. Mert a románság nem csak vallásában, hanem etnikai létében érezte fenyegetve magát, a kettő egy lévén, az ortodoxia fejezvén ki az etnikai tudatot is. Amit mi az ösztönöktől elszakadt racionális tudatunkkal szétválasztunk, tagadva az etnikai elemet, az nagyon is egy volt a közösség ösztönvilágában.
A francia forradalom előtt a közösségek ösztönvilágukkal védekeztek, az azt kifejező archaikus kultúrával, s nem annyira a racionális tudati elemmel. Tehát mesterkélt azt állítani, hogy a románság vallásában érezte fenyegetve magát, s nem etnikai létében, mert az ösztöneiben egy volt.
S ha volt népi kultúra, márpedig volt, akkor volt annak megfelelő etnikai tudat is. Ha volt etnikai tudat, akkor az etnikai másságtudatot is jelentett, ami az etnikai konfliktus alapja. Hiába a másik magyar csúsztatás, hogy a jobbágyokat érintő elnyomás egyforma volt, mert az etnikai másság képviselője a románokkal szemben a magyarságt képvselő magyar gróf volt, s nem a magyar jobbágy. Ők a magyar grófban a magyart gyűlölték, s nem csak a katolikust.
Az etnikumot nem a nacionalizmusból kiindulva kell értelmezni, ami már csak ideológia, hanem az ösztönvilágból, annak tudattalan gyökeréből, mely megalkotta. Az etnikum megalakotója az ösztönszféra, s nem a nacionalizmus. A nacionalizmus egy új racionális tudatiságot eredményezett, épp az ösztönszféra kárára.
A románságot csak ösztönszférájukból érthetjük meg, abból, amit mi egy teoretikus kijelentéssel, hogy nem etnikai elnyomás volt, csak úgy nagystílűen leseprünk a képzeletbeli tárgyalóasztalról, ahova őket legalább oda sem képzeljük, mert csak mi beszélünk ott egyszemélyben. Ezt a szférát legmélyebben a társadalmi marginalizáció érinti, amiben a románoknak részük volt. A vallási funkció (Jung) a tudattalan, a lélek legérzékenyebb funkciója. Ha valakiket ezen az alapon nyomunk el, vagyis marginalizálunk, akkor pszichológiailag az ember, a közösség egészét érinti, s nincs olyan, hogy csak vallási, s nem etnikai alapon. Az egész román közösség volt megtürt, vagyis másodrangú polgára Erdélynek. Mi ma fel sem fogjuk, hogy ez milyen lelki, szellemi nyomort jelentett a románság számára, amire mi nagystílűen azt mondjuk, hogy „nem etnikai volt”. Hogy mondhatjuk azt, hogy nem etnikai volt, amikor maga a román közösség volt marginalizálva. Mi a vallástól racionálisan elválasztott etnikai tudatot vetítjük vissza arra a korra. Nem hiszem, hogy az akkori románság is így gondolta volna.
Mi gondoljuk csak így, mivel elnyomjuk a tudattalan szféránkba, amit a marginalizált jelent. A marginalizált azt jelenti amit a kollektív tudattalanban az alacsonyrendű szférák jelentenek. Amikor marginalizálunk, akkor az alacsonyrendű tudattalan mélyrétegeinket nyomjuk, fojtjuk el. Ezt tették gróf elődeink is, amikor a románokat úgymond vallási alapon marginalizálták. Akkor a katolicizmus, a protestantizmus jelentette a racionális elemet, az ortodox románokkal szembeni felsőrendűt, a tudattalan alacsonyrendű mélyrétegeivel szembeni felsőrendűt, amit az ortodox románok képviseltek Itt a konfliktus nagyon mélyen a tudat és tudattalan között van, annak primitív mélyrétegei között, amit a katolikus racionalizmus képtelen a tudatba integrálni, de amivel az ortodox kelet messze nem fordul annyira szembe. Századok óta Erdélyben a magyarság a nyugati kereszténység révén a tudati racionális elemet képviselte, mert ez volt túlsúlyban a kultúránkban. Az erdélyi ortodox románság az ember kollektív tudattalanját képviselte, annak primitív mélyrétegeit, mert tudata ahhoz volt közelebb, s amit a nyugati keresztény képtelen volt integrálni.
A tudat és a kollektív tudattalan közti konfliktus a legnagyobb emberi egzisztenciális konfliktus, melyet a nyugati racionalizmus figyelmen kívül hagy. Ebben a tudat és tudattalan közti konfliktusban a legnagyobb probléma amikor a tudattalan oldalban rejlő sötét oldal nem integrálódik. A sötét oldalt az ember kivetíti azokra akiket marginalizál, negatív energiákat aktiválva bennük, ez által negatív sorsképlettel ruházva fel őket, ami megismétli a történelmet.
A marginalizáltnál nem törekszik fel jobban senki, mert ő volt a legmélyebb tudattalan mélyrétegekbe letaszítva, ezért neki van a legöbb energiája, hogy feltörekedjen. Amúgy ez az ideológiák tömegsikerének egyik titka. Az a történelmi megaláztatás a románok részéről, amit megérdemeltünk, hogy a magyar parlament zászlórúdja csúcsára felkötötték a bocskort, az nem csak a politikai, nemzeti elnyomásuknak volt a következménye, hanem azt megelőző századok marginalizációjának is köszönhető, amikor, ahogy mi mondjuk, hogy nem etnikai alapon voltak elnyomva, hanem „csak” vallási alapon.
A történelemben mindig kell számolni azzal, hogy akik lennt vannak, azok majd egyszer fennt lesznek. Mi ennek ittuk meg a levét. S itt nincs értelme az erkölcsi óbégatásnak, amivel nyaljuk történelmi sebeinket.
A legnagyobb pszichológiai problémája a mindenkori elnyomónak, hogy valamit magában is elnyom. S ha már nem elnyomó, képtelen ezzel szembesülni, képtelen feszabadítani önmagában az elnyomott tudattalan, lelki mélyréteget, ezért a sötét múlttól képtelen szabadulni, mert mindig elnyomja önmagában a sötét magyar múlttat. Csúsztatásokkal, hogy a románok elnyomása nem etnikai elnyomás volt, hanem vallási. Épp ezért képtelen tudatába emelni, hogy ez akkor egy nagyon mély lelki réteget érintett, amire nem mondhatjuk azt, hogy nem etnikai. Valahol ez a román bocskor magyarokat megalázó felemelkedésének a pszichológiája.

#magyarság #etnikum #nemzet #marginalizáció #kollektívtudattalan #románok #bocskor #magyarparlament #politika #katolicizms #ortodoxa #protestantizmus #elnyomás #Erdély #erdélyirománság #tudat #ráció #történelem #vallás #magyargróf #hagyomány #nacionalizmus #pszichológia #DemkóAttila #MCC

Egy székely meditációi – Az akarattól várjuk, hogy megtartson, amivel a lelket öljük

A kisebbségi megmaradást nem lehet akarni, mert az csak egy daimonion akarhatja. Ezt az akaratot el lehet rontani, kisebbségi akarnoksággal. A nagy tévedés az, ha azt hisszük, hogy a megmaradás egyenlő a mi akaratunkkal
Kultúránk nagy szimbólumai a kollektív tudattalan archetipális világának transzperszonális szimbólumai, melyek a tudatunk határain túl vannak. A kúltúra szimbólumvilága ami megtart, akaratunkon túl van. Kultúránk nagy képei olyanok, mint a vitorlás hajók, melyeknek szél és áramlat kell, mivel a szellem tartja mozgásban őket.
A gép az akarat műve, nem a szellemé. A szimbólumot csak a tudattalan földszelleme képes életben tartani. Minket csak a földszellem képes megtartani, s nem a maffióta befektetések. Kós Károly Erdély című könyvének a végén az van, hogy itt az marad meg, aki a földhöz hű marad. Nem azt írja, hogy mi magyarok, hanem aki! Ez a tudattalan szférában rejlő szellem érti, a pragmatista, karriert építő tudat nem érti, mert az puszta akarat. Az akarat pragmatista, ezért nem lehet akarva megmaradni, csak a szellem hűségével bennünk.
A megmaradás szelleme olyan, mint régen volt a gyereknek az esti mese, melyben lélek volt. Ami megtart az a lélek. Az tart meg, amit ma igényben sem veszünk önmagunkban. Nem maradunk meg mert önmagunkat sem vesszük igényben. Azt az iracionális önmagunkat, akit a legjobb esetben csak gúny tárgyává érdemesítjük. Hogy maradjunk meg, amikor kigúnyoljuk szellemi önmagunkat, aki megtart.
Aki megtart azt csak bevárni lehet, ennyit lehet csak akarni, de őt akarni nem lehet, mert ő teljesen iracionális. Amikor meg akarunk maradni, akkor a pragmatizmust akarjuk, nem a megmaradást, mert a megmaradás teljesen iracionális.
A megmaradást nem lehet erkölcsi köteleséggé tenni a nemzettel szemben, mert az erkölcsi pragmatizmus, s nem kap földszellemtámogatást.
Megmaradni rá kell érni, mert csak azt tálplálja a földszellem, mert a pragmatizmus igen sietős. Lehet, hogy nem érünk rá megmaradni a nagy tettvágyban, hogy megmaradjunk. De, hogy maradjunk meg földünkön a nagy tettvágyban, amikor már a madarak, a szellem, a lélek szimbólumai sem képesek megmaradni. Kiírtotta őket az akaratunk, amitől várjuk, hogy megtartson, közben a megtartó szellemet, a lelket öljük vele.

#megmaradás #pragmatizmus #KósKároly #Erdély #szimbólum #tett #földszellem #kultúra